Minden gyermek természetes hajlammal születik, amely arra ösztönzi őt, hogy a világot felfedezze. Egy újszülött számára a világ csupa ismeretlen, csupa úgynevezett ‘idegen helyzet’, amelynek felfedezése egyszerre lehet a végtelen öröm és izgalom, vagy végtelen szorongás és félelem, annak megfelelően milyen felfedezővágy alakul ki a gyermekben. Az ‘explorációs’ hajlamot drámai módon erősítheti, vagy gyengítheti a korai anya-gyermek kapcsolat. Amennyiben az édesanya és gyermeke között nem alakul ki biztonságos kötődés, például mert az anya, idő előtt elválasztja magától gyermekét és például nem szoptatja, vagy gondozza elegendő ideig, a gyermek félénk és ‘anyás’ lesz korai korszakában, a világot csak ‘anyja szoknyája mellől’ lesz kész felfedezni. Hogy mennyi ez az elegendő idő, az erősen gyermek-függő, és minden újszülöttnél más és más. Van aki már három-négy hónaposan kész leválni anyjáról, van akinek ehhez akár 1-2 év is kell. Ebben a kérdésben kritikus, hogy az anya ne saját igényire és (gyakran vélt) félelmeire hallgasson, hanem figyelje, gyermeke mikor kész például az ízek felfedezésére. Általában a pusztán anyatejjel táplálkozó gyermekek úgy fél éves korukban kezdik igényelni a vegyes táplálást, az ízek világának felfedezését, míg a tápszeres babák általában egy-két hónappal korábban. Az ízek, az ind fogalommal jelölt ‘raszák’ nyitják meg a világ felfedezésének kapuját egy gyermek előtt. Bármilyen furcsa, a gyermek szájon át ismeri meg a világot, és akár közel 4 éves korig mindent hajlamos a szájába venni és megízlelni, hogy arról pontos ismeretet szerezzen. Ebben a korai szakaszban lehet érdekes, hogy az ízek milyen világával ismerkedik meg a gyermek, és a későbbi széleskörű világlátás szempontjából ebben megint kritikus lehet, hogy a szülő igyekszik-e a lehető legtöbbféle ízzel megismertetni gyermekét. Nincs válogatós gyermek – csak válogatós szülő. A gyermek valóban mindenevő, és kész mindent kritika és előítélet nélkül befogadni megkóstolni, magáévá tenni. „Az vagy amit megeszel.” – mondja egy régi indiai tanítás. Ez arra is utal, hogy a táplálék, amit egy gyermek magához vesz egyben ‘információ’ is, ami a világ egy meghatározott rezgésszámát hordozza. Ez a kód vésődik bele az újszülött szervezetébe, hogy meghatározott módon hangolja majd rá a bizonyos típusú tapasztalatok befogadására. Ebben megint fontos szerepe lehet annak a spirituális alaptételnek, hogy a szülő van a gyermekért, és nem fordítva. Egy húsfogyasztó szülőpárnak könnyen születhet olyan gyermeke, aki nem kívánja a hús-alapú táplálékot, és már kisgyermekkorban ösztönösen a vegetáriánus táplálkozást választja. De adódhat ez pontosan fordítva is. Sem az első, sem a második esetben nincs joga egy szülőpárnak a gyermeke helyett dönteni. Ugyanis a gyermek mindig pontosan azt kívánja, amire szüksége van szervezetének, és amelyre energetikai szempontból is rá van hangolódva. Ezért ha a lehető legjobbat akarjuk tenni gyermekünkkel, szenteljünk időt és figyelmet arra milyen módon és mivel tápláljuk gyermekünket. Nincs annál metafizikai értelembe véve halottabb dolog, mint amikor evés közben a gyermek tévét néz, vagy figyelme a táplálkozásról külső ingerek hatására kényszerű módon másra terelődik. Figyeljünk arra, hogy gyermekeink evés közben az ételre és annak ízeire figyeljenek. Befogadják annak ‘aromáját’, ízvilágát, és ezáltal energiáját. A kisgyermekkorban a gyermekek ösztönösen is a táplálék energiáját fogyasztják el a puszta kalóriák helyett, és ebben körülbelül két-három éves korban olyan mesterekké válnak, hogy akár egy bögre kakaóval készek eltelni egy napra. A legtöbb szülő ilyenkor kétségbe esik, hogy gyermeke nem eszik ‘eleget’. Pedig mennyiségileg rendkívül kevés is rengeteg lehet, ha megtanuljuk azt a maga teljességével elfogyasztani. Ezért ne aggódjunk, ha gyermekünk keveset eszik, táplálékát így is magáévá teszi, mert az ételt a maga teljességében fogyassza el - ha hagyjuk… hagyjuk hát!

Több cikk: http://spiritualisvalosag.network.hu