A mai nők számára könnyen elérhető és egyszerűen használható terhességi teszt története évezredekre nyúlik vissza, hiszen a nők mindig is tisztán akartak látni a terhességükkel kapcsolatban. A tesztek fejlődését azonban nemcsak a tudomány, hanem varázslatok, mítoszok, sőt még a politika is befolyásolták.

 

Ma már tudjuk, hogy a terhességi teszt a human gonadotropin hormon (hCG) jelenlétét detektálja, ami a pete beágyazódása után a vérből és a vizeletből is kimutatható. A kereskedelmi forgalomban kapható, mai, modern tesztek ugyanolyan megbízhatók, mint a laboratóriumi vizsgálatok, ám a történelem során használt módszerek többsége egyáltalán nem volt pontos, sőt olykor még a társadalom sem nézte őket jó szemmel.

Az ókori Egyiptom terhességi tesztjei

4 ezer évvel ezelőtt az egyiptomiak kifejlesztették az első diagnosztikai teszteket, melyek közül talán a germinációs teszt volt a leghíresebb. A nők egy búzával és árpával teli zsákba vizeltek, és ha az árpa nőni kezdett, az fiúgyermek biztos jele volt, ha viszont a búza sarjadt ki, az mindenképpen leánygyermek érkezését jelentette. Ha egyik gabona sem indult fejlődésnek, akkor az ókori egyiptomi orvosok szerint a hölgy nem volt terhes. 1963-ban kutatók ismét tesztelték az ókori teóriát, és érdekes módon azt tapasztalták, hogy a terhesek 70 %-ánál a vizelet valóban beindította a gabonák fejlődését.

 

Egy másik ókori feltevés szerint, a nők bőrén megjelenő szokatlan anyajegyek vagy pigmentációk is terhességre utalnak, továbbá ha a nő egy fiúgyermeket szült anya tejét itta és másnap hányás jelentkezett, akkor a terhesség biztosra vehető.

Töredékes orvosi feljegyzésekben olvasható, hogy a nőt napfénybe állítva kell átvilágítani és a bőre színéből megállapítható a terhesség, de ugyanígy terhességre utal, ha kitapintva vénáját érezzük annak erőteljes lüktetését.

Hippokratészi és hellén iskola

A hippokratészi és hellén módszerek nagyon hasonlóak az egyiptomiakhoz. Hippokratész Corpus Hippocraticum című művében több feljegyzés is olvasható a terhességi tesztekről. Az egyikben például azt javasolja, hogy adjunk a nőnek tejes italt, egy másik utalás szerint, a nő megváltozott testszaga a terhesség megdönthetetlen bizonyítéka. Hasonló „illat-teszt” a Talmudban is felfedezhető.

Az egyiptomi mintát követő hellén gyakorlat a szicíliai görög kolóniákon keresztül a rómaiakhoz is eljutott. Az ókori Kis-Ázsia prominens orvosa Galenosz is elfogadta a hippokratészi leírást, és munkásságának hosszan tartó hatása volt a terhességi tesztek középkori fejlődésére.

Középkori „pisijósok”

A középkori vizsgálatok centrumában szintén a vizelet értékelése állt, bár az egyiptomi és görög módszerhez képest kevésbé tudományos megközelítéssel.

Egy Avicenna nevű perzsa orvos például az egyiptomi germinációs teszt módosított változatával állt elő, ként öntött a vizeletbe és figyelte, hogy kifejlődnek-e különböző férgek a vizeletben.

A „pisiprófétáknak” gúnyolt európai orvosok pedig a nő vizeletének színéből diagnosztizálták a terhességet. Egy 1552-ből származó orvosi feljegyzés szerint a terhes vizelet tiszta, halvány citromsárga árnyalatú, majdnem fehér, egy kis opálos felhővel a felszínén.

A vizuális értékelés mellett a vizeletet néha borral vegyítették, és megfigyelték a bekövetkező változásokat. Az alkohol valóban reakcióba lép a vizeletben lévő bizonyos proteinekkel, így talán ez a módszer néha sikeres lehetett. Albert Magnus a Secreta mulierum vagy De secretis mullerium című művében azt írja: a gyaníthatóan terhes nőnek adjunk édes italt lefekvés előtt, és amennyiben reggel köldöktáji fájdalomról panaszkodik, akkor bizonyára terhes.

A zürichi Jacob Rueff elképzelése szerint, a terhesség során tű vagy hálómintázatú, rozsdára emlékeztető elszíneződés jelenik meg a vizeletben.

A 19. század: a haladás jelei

A 19. századi orvosok már abszolút a tudomány szellemében igyekeztek detektálni a terhességeket, méghozzá oly módon, hogy mikroszkóppal baktériumok és kristályos struktúrák jelenlétét vizsgálták a nők vizeletében. Bár ekkoriban már jóval több tudományos ismeret áll rendelkezésre az emberi szaporodás témájában, a kérdést eldöntő hormonok felfedezése még 200 évet váratott magára.

 

Következésképp ekkoriban a nők jobb híján saját tapasztalataikra és testi tüneteire támaszkodhattak, egészen az 1800-as évek végéig, az Ernest Starling nevű angol orvos nevéhez fűződő hormonok felfedezéséig.

1920-as évek: ártatlan nyuszik halála

A századfordulót követően a kutatók felfedezték a terhes szervezet által termelt hCG hormont, melynek azonosítására kifejlesztettek egy bioassay módszert, állatok vagy élő szövetek felhasználásával.

1928-ban két német tudós, Selmar Aschheim és Bernhard Zondek fejlesztette ki az első A-Z nevű bioassay terhességi tesztet, mely során a terhes nő vizeletét kifejletlen patkányba vagy egérbe fecskendezték, aminek hatására a patkányok szervezetében beindult a szaporodóképes, kifejlett állatokra jellemző ösztruszciklus.

Maurice H. Friedman a patkányokat nyuszira cserélte, és a nőstény nyúl fülénél futó vénába fecskendezte a vizeletet. A nyuszinál 48 órán belül ovuláció következett be, amiről azonban sajnálatos módon csak úgy győződhettek meg, ha felboncolták az állatot. Ennél valamivel humánusabbnak nevezhető az 1939-ben kifejlesztett Hogben teszt, melyben a nőstény varangyba fecskendezett vizelet hatására megjelentek a peték.

A bioassay teszt áldozatokat követelt, az eredmény kimutatása sokszor napokig tartott, drága és megbízhatatlan volt, mivel a hCG-t csak extrém magas szint esetén tudta megkülönböztetni az LH hormontól.

1960: az immunoassay megjelenése

1960-ban Wide és Gemzell fejlesztette ki az első immunoassay tesztet, ami állatok és élő szövetek helyett antitesteket használt. A tesztben a vizeletbe kevert hCG antitestek reakciójának hatására a vörösvérsejtek jellegzetes mintázatot alkotva összecsomósodtak. A módszer gyors és olcsó, azonban még mindig eléggé megbízhatatlan volt, mivel a vizelet bizonyos anyagai miatt gyakori volt a fals eredmény.

1970-től az orvosi gyakorlatban elterjed a Wampole immunoassay módszer, ami azonban laboratóriumi körülményeket igényelt, így otthoni alkalmazása még mindig nem volt alkalmas.

1970: radio immunoassay

A 70-es évek elején, a National Institute of Health (NIH) kutatói a hCG szekrécióval járó rákbetegségek tumor markereinek vizsgálatakor felfedezték a terhességi tesztek új módszerét. Az egyik kutató Judith Vaitukaitis rájött, hogy a hCG hormon béta alegysége eltér a többi hormonétól, így specifikus antitestek előállításával már sikerült olyan terhességi tesztet fejlesztenie, mely nemcsak a hCG jelenlétét, de annak pontos szintjét is képes volt meghatározni.

Otthon használható terhességi teszt

A nagyközönség számára a Warner-Chilcott féle terhességi teszt jelent meg elsőként a piacon, 1977 végén 10 dollár körüli áron. Ez a teszt meglehetősen nagy rendetlenséggel járt, órákat vett igénybe, ráadásul elég gyakori volt a fals-negatív eredmény.

Az 1980 és 90-es évekre az otthoni „mini laboratóriumokat” végre felváltották az egyszerű, papír jelzőcsíkkal ellátott applikátorok. Ezek a tesztek már pár csepp vizeletből, 10 percen belül kimutatták a hCG jelenlétét, a legújabb tesztek pedig már az ovulációt követő 8-10. napon is képesek a terhesség meghatározására.

Azonban nem mindenki díjazta az önállóan használható terhességi teszteket. Sokáig tartotta magát az a nézet, hogy a tesztet vásároló nők erkölcstelenek, titkolni akarják az állapotukat és sokszor az illegális abortusszal is összefüggésbe hozták a tesztek használatát.

A gyógyszergyártók persze próbáltak változtatni a tesztek negatív megítélésén, a terhesség korai meghatározásának egészségügyi előnyeit hangoztatva, és olyan reklámokkal, melyekben a terhességi teszt pozitív eredményének leolvasását csodálatos családi eseményként ábrázolták.

A jelenleg forgalomban lévő terhességi tesztek mindegyike abszolút megbízható, és a nők késői gyermekvállalásával összefüggő gyakori teherbeesési problémák miatt népszerűségük előreláthatólag a jövőben sem csökken.

 

Forrás:http://www.kamaszpanasz.hu/hirek/szex/4530/terhessegi-teszt