A születésszabályozási klinikákon összegyűjtött adatok tanúbizonysága szerint a fogamzásgátlás legelterjedtebb, sokak által alkalmazott módszere a coitus interruptus volt. Angliában a születésszabályozó eszközöket alkalmazó párok aránya 1910 és 1930 között a középosztálybeliek körében 9%-ról 40%-ra, míg a munkásosztály körében 1%-ról 28%-ra emelkedett.

Úgy tűnik, az 1920-as években soha nem látott mértékben megnőtt a fogamzásgátló eszközök nélküli módszerek alkalmazása, s az újabb eljárások csak ezután terjedtek el. Az 1930-as években Nagy Britanniában gyakoriságuk sorrendjében a következő módszerek voltak a legnépszerűbbek: megszakított aktus, gumi óvszer, a szexuális együttlét korlátozása a biztonságos periódus idejére és a pesszárium. Az első világháború alatt kétségkívül népszerűbbé vált a gumi óvszer, ám elsősorban a nemi betegségek megelőzése céljából. Minthogy azonban még sokáig összekapcsolódott vele a prostitúció és a házasságon kívüli kapcsolatok képzete, ráadásul drága is volt és kényelmetlen, még jó ideig nem vált általánossá otthoni használata. A gumi óvszer alkalmazását még Ettie Rout is ellenezte, aki a nemi betegségek új-zélandi szakértője volt, s az első világháború alatt az egyik párizsi „megtűrt házat” ellenőrizte. Routnak az volt a kifogása a kondom ellen, hogy „gátolja az érintkezést”, és ezáltal megakadályozza az örömszerzést. Az 1930-as években azonban már gyártottak a guminál jóval kényelmesebb, latexből készült óvszert is. Franciaországban a kondomot gyógynövényboltosok, patikusok és bábák árusították. A borbélyok Angliában árultak óvszert, de nem reklámozhatták.

A férfiak többsége nem szívesen használt fogamzásgátló eszközt. „A gumi és a pesszárium olyan – panaszkodott egy angol férfi –, mintha valaki csizmában és cilinderben menne fürödni.” A fogamzásgátlás férfi módszereit lassanként kiszorították a női módszerek; ez a folyamat az Amerikai Egyesült Államokban ment végbe a legkorábban, ahol az 1930-as években már széles körben alkalmazták a méhnyaksapkát, a hüvelyöblítést és a ritmus-módszert. A méhnyaksapkát az 1830-as években találták fel, és az 1920-as években Marie Stopes népszerűsítette. A méhnyaksapka akár egy hónapig is fennmaradhatott, de orvosnak kellett felhelyeznie. A pesszárium és a hüvelykrém különösen a középosztálybeliek körében örvendett népszerűségnek. Becslések szerint az 1950-es években három amerikai feleség közül egy alkalmazta ezt a módszert. A baj csak az volt, hogy mivel a rugós peremű hüvelyi pesszárium elhelyezése orvosi közreműködést igényelt, csak kevés munkásosztálybeli nőnek felelt meg, így nemigen használták.

Belgiumban Fernand Mascaux azzal érvelt, hogy a proletariátus számára fontos szempont az egyszerűség és az olcsóság; az ecetbe vagy citromlébe áztatott vatta igen fontos óvszer-pótlék lehet. Arra, hogy mennyire nem hagyták figyelmen kívül azokat a társadalmi erőket, amelyek akadályozták a fogamzásgátló módszerek elterjedését, a legjobb példa A. R. Kaufman esete. Kaufman az 1930-as években kezdte meg Kanadában születésszabályozási programját. Több klinikát alapított, ahol pesszárium felhelyezésével foglalkoztak. Hamarosan annyira elkeserítette a sikertelenség – melynek okát az orvosi közreműködésben látta –, hogy megvonta támogatását a klinikáktól, és ehelyett a szülők számára létrehozott információs irodáján keresztül gumi óvszert és fogamzásgátló krémeket tartalmazó csomagokat küldött szét. Egy kevésbé hatékony, ám használt fogamzásgátlási eszköz nyilvánvalóan sikeresebb, mint bármely, nem alkalmazott módszer. Az Egyesült Államokban Clarence James Gamble (a szappangyáros dinasztia tagja) hasonló úton járt, amikor egyszerű fogamzásgátlási eszközöket, például tejsavzselét küldött szét nagy mennyiségben. A konzervatívok, mint Kaufman és Gamble, fogékonynak bizonyultak arra az érvelésre, hogy a szociális kiadások lejjebb szoríthatóak, ha korlátozzák a munkásosztálybeli családok méretét. A születésszabályozás számukra nem a nők jogairól, hanem az osztályérdekekről szólt.

Forrás:http://delina.hu/